~ Chapter III. ~ Beautiful 'Cause You Love Me ~

Sziasztok!
Többször hunyorítva kellett a képernyőre néznem, hogy meg tudjam állapítani, hogy éppen pontot vagy vesszőt raktam az egyes helyekre. Nekem nem igazán nyerte el a tetszésemet a rész, de nézzétek el nekem, mostanában teljesen le vagyok fáradva. Energiám semmi, s ha éppen akad is valami, azt a tanulásba fektetem. Ettől eltekintve remélem azért lesz olyan, akinek tetszeni fog a fejezet és több megjegyzés érkezik majd, hiszen eleinte a prológushoz többen írtátok, hogy kíváncsiak vagytok a folytatásra, de ezek a kommentek kezdenek lényegesen lecsökkenni. Ha olvasod és ha tetszik, ha nem kérlek írj megjegyzést!

xx

/Girls Aloud- Beautiful 'Cause You Love Me/

A divat azok utánzása, akik különbözni akarnak azoktól, akik semmiben sem különböznek.
/Karl Lagerfeld/

Nem számítottam ilyes fajta fogadtatásra, ki gondolta volna, hogy pont egy világsztár kap szinte látványosan szívrohamot, csupán a jelenlétemtől. Zavartan mosolygott rám, miközben tartottam felé a kezem, ám a göndör hajú egyed mozdulatlanul meredt rám. Kezdtem nagyon kellemetlenül érezni magam, így készültem volna leengedni jobbosom a testem mellé, ha nem kapott volna gyorsan utána.

- Harry Styles! - szemei furcsán csillogva meredtek rám, az előzőeknek az ellentétét sugározta. Finoman csókot nyomott kézfejemre s féloldalasan mosolygott rám. Igyekeztem viszonozni kedves gesztusait, ebben viszont csekély mértékben akadályozott zavartságom. Nem vagyok hozzá szokva, hogy pirulásra késztető helyzetbe hoznak, így nem tudtam reagálni tetteire.

Megölelgette Eleanort és beinvitált minket a házba. gyönyörűen nézett ki már a folyosó is. A krémszínű falakon képek és díjak lógtak, bal oldalt pedig egy kupola ívesedett, aminek párkányán kulcsok és telefonok hevertek, szabad belátást nyújtott a nappalira, ahol a banda maradék négy tagja nézte érdeklődve a TV-t.

- Louis itt van Eleanor és vendéget is hozott magával! - emelte meg egy kicsit a hangját Harry, hogy felkeltse a többiek érdeklődését. Végighaladtunk a folyosón és megálltunk a három lépcsőfok aljában, amik nappaliba vezettek. Kíváncsian kapták felénk fejüket s arcukra teljes döbbenet ült ki. Mindegyikük értetlenül meredt rám és tetőtől talpig végig mértek, mintha csak leellenőriznék nem e egy hamisítvány vagyok. Éreztem, hogy megint kezdek elég rendesen zavarba jönni, mikor a számomra egyetlen ismerős fiú közeledett felém.

- Louis Tomlinson - nyújtott kedvesen mosolyogva kezet, amit én el is fogadtam. örülök, hogy legalább ő nem úgy reagált, mint Harry.

- Meglepő, de egyedül téged ismerlek. Eleanor nagyon sokat mesélt már rólad - pillantottam barátnőm felé, aki pironkodva lehajtotta a fejét. Ez új fordulatként ért, hiszen eddig még sosem láttam zavarban, de ami késik nem múlik.

- Ezt örömmel hallom - engedte el a kezét és ment barátnője felé, akit szerelmes módon köszöntött.

Kisvártatva a három énekes is feleszmélt, szinte dulakodva álltak elém.

- Liam Payne - fogott velem kezet az említett, akiről tudom, hogy nem rég lett vége egy kapcsolatának, ugyanis Eleanor szoros barátságban van a táncos lánnyal, kinek neve tudtommal Danielle.

- Niall Horan - ölelt meg a szőke tag, ami megmosolyogtatott, mivel jó pár centivel alacsonyabb volt nálam.

- Hivatalosan is te vagy a legkisebb közöttünk Niall! Szia Zayn Malik - a kijelentése számomra viccesen csengett, ám az érintett személynek az nem igazán nyerte el a tetszését.

- Te se vagy magasabb nála! - vágott vissza Niall, nekem muszáj volt magamban igazat adnom neki tekintve, hogy így magassarkúban az éjfekete hajú srác is alacsonyabb volt nálam egynéhány centivel.

- Tegyük félre a kötözködéseket. Kérhetek egy közös képet?- pislogott rám zöld szemeivel Harry, én pedig egyre érdekesebben éreztem magam közöttük.

- Persze - mosolyogtam rá zavartan, ez a hozzám közel álló Zaynek is feltűnt, igyekeztem nem tudomást venni róla.

A nagy fotózkodások után közös beleegyezéssel indultunk el London utcáin, hogy egy étterembe megebédeljünk. Kezdett feloldódni a hangulat, magamban jókat nevettem a járókelők ferde pillantásaikon, amik furcsán méregettek minket. Nem is csoda, mivel öt kapucnis és napszemüveges alak és két fiatal lány mindenkinek megnézednő látványt nyújtott. Előttem Eleanor és Louis mentek kézen fogva, mellettük Harry kapcsolódott bele beszélgetésükbe. Én jókat nevettem a három srácon, akik spontán dolgokkal kreáltak öntudatlanul is vicces jeleneteket.

A nagy viháncolás közepette megbotlottam az egyik csálén álló járókőben, így kénytelen voltam megkapaszkodni valamiben, ami ez esetben Zayn karja lett.

- Jól vagy? - tartott meg, közbe arcáról jól leolvasható volt mennyire nevetségesnek tartja helyzetem és ügyetlenkedésem.

- Igen. Köszönöm - engedtem el az előbb még támaszt nyújtó fiút. Természetesen csak én lehetek akkora szerencsétlen, hogy majdnem elesek a legláthatóbb dolgokban is.

- Egyébként honnan ismered Eleanort? - kezeit zsebre vágta és érdeklődve pillantott felém, miközben a szél által arcomba fújt tincseim rendezgettem.

- Még gimnáziumból. Eleanor is meg én is híresek voltunk, ám mindketten más értelemből. Őt mindenki szerette, míg engem erőszeretettel csúfoltak és aláztak meg. Ez neki nem  igazán tetszett így velem kezdett barátkozni, aztán szépen lassan felhagytak a piszkálásommal. - meséltem el összefoglaltan a dolgokat. 

- Féltékenyek voltak - pillantott felém, majd tekintetét a cipője orrára vezette.

- Nem hinném. Én még máig sem értem mit esznek rajtam - mutattam végig kezeimmel magamon, mire felnevetett. Tényleg nem tudom, hogy mi szép van bennem, én nem találom magam annak.

- Tudod... a legtöbb lány élne-halna olyan külsőért, mint a tied - nézett felém kedvesen mosolyogva. Megráztam a fejem, nem tudtam neki hinni. A munkámban is befolyásol az erős önbizalom hiányom, ami lekűzdhetetlennek látszik. Az engem alkalmazó modellcég szerint egy olyan személyre lenne szükségem, akinek a véleménye fontos számomra, így ha szépeket mond nekem jobban el tudom neki hinni. Nos szerintem itt egy fiúra gondoltak, mivel nem éppen vagyok egy pasizós típus. Inkább várom a nagy szerelmet, minthogy egy éjszakás kalandok folytán oda adjam magam szinte idegen férfiaknak. Ez teljességgel nem én vagyok.

Egy csinos étterem előtt álltunk meg. Az erre tévedőket figyelő férfi ki is szúrt minket s kedvesen asztalt szolgált nekünk. Amint kezünkbe kaptuk az étlapot abba maradt a beszélgetés, mindannyian a kínálatot szemléltük. Sok étel neve olvastán csordult nyál a számba, végül választásom grillezett zöldségekre és garnélákra esett. Miután mindannyian leadtuk a rendelést beszélgetni kezdtünk. Én Niallal folytattam párbeszédet.

- Mióta élsz Londonban? - fürkészte arcomat, én az asztalon heverő szalvéta csücskét birizgáltam.

- Két éve döntöttünk úgy közösen a bátyámmal, hogy kiköltözünk. Őt egyébként is ide hívta a kötelesség, mivel felvételt nyert az egyetem jogi karára, én pedig innen könnyebben tudok dolgozni, nem kell ennyit utaznom egy-egy fotózás miatt - ujjaimmal finoman megdörzsöltem  szemzugom, hogy ne legyen akadály a semmit tevés.

- Értem. És nem hiányzik a családod?

- Ami azt illeti de. Nagyon szeretem a szüleimet és amint tehetem haza látogatok. Mivel most is szabadságon vagyok két nap múlva utazok vissza hozzájuk a bátyámmal együtt. Ti hogy bírjátok a folyamatos távol létet a családotoktól?

- Nehezen. Néha már elviselhetetlen a hiányuk, de mindannyiunknak segít az, hogy itt vagyunk egymásnak, ráadásul a rajongóink is szeretnek minket - szemei csillogtak, amint eszébe jutottak a Directionerek, akik erőszeretettel támogatják a fiúkat, ami nekik biztos lelki támaszt nyújt.

- Havana!- a hang irányába kapom a fejem. Eleanor mosolyog rám kedvesen. - Mikor lesz legközelebb divatbemutató?

- Ha minden igaz két hét múlva hivatalos vagyok egyre - vakargatom meg idő közben kézfejem, majd vissza ejtem az asztalra az evőeszközök mellé.

- És melyik cég?

- Zanotti - ajkaimra mosoly kúszik, hiszen tudom barátnőm mennyire oda van a márkáért. Minden vágya, hogy egy ilyen cipő viselője lehessen s ha kapok egyet biztosan neki fogom adni.

- És el viszel magaddal? - néz rám nagy szemeivel, muszáj nevetnem gyerekes viselkedésén. Finoman megrázom a fejem, hogy lenyugodjak.

- Ez természetes - amint kimondom a pincér jelenik meg, egyensúlyozva a rendelt étkeinkkel. Egy puszit küld felém hála képen, s neki lát a tányérja tartalmának elpusztításához.

- Hogy tudod azt megenni? - bök undorodó arckifejezéssel Zayn az előttem illatozó ebédem felé.

- Kinek mi - kacsintok rá játékosan és őt nézve kapok be egy falatot a garnéla rákok egyikéből. Próbál nem az ételre, hanem inkább rám összpontosítani és nem elgrimaszolni magát.

- Ez még akár vonzó is lehetne, ha nem tudnám mit eszel - fintorog, őszintén felnevetek kijelentésén. Nem kertel, finoman kimondja a véleményét, amin ez esetben csak kuncogni tudok.

- Én már kezdem kinőni a hasábburgonyát és a rántott húst - szúrom bele villám az egyik krumpliba a tányérján és jóízűen forgatom számban a falatot. Nem válaszol, csak szemforgatva temetkezik bele a táplálkozásba.

xx