~ Chapter II. ~ Heart Attack ~

Mélyen tisztelt Olvasóim!
Sajnálom, hogy csúsztam a résszel egy napot, ígérem az többé nem fog előfordulni. Tegnap már majdnem befejeztem a fejezetet, mikor győzött felettem az álmosság és elaludtam.
Nem éppen lett tartalmas a rész, ettől eltekintve remélem elnyeri tetszéseteket, ettől kezdve kezd majd izgalmassá váni a történet és minden sokkal érdekesebb lesz az elkövetkezendőkben. Kellemes olvasást!

xx

/Demi Lovato- Heart Attack/

Divatos holmikat bárki vehet magának, stílust azonban nem.
/Giorgiao Armani/

Minél jobban kívánja az ember a kávét, annál finomabbnak érzi annak kissé kesernyés ízét. Míg hazafele siettem, hogy a még mélyen szuszogó barátnőm ne kelljen fel az előtt, mielőtt haza érnék nagyokat kortyoltam a forró folyadékból, mely enyhe égető érzéssel csúszott végig torkomon. Nem vagyok egy kávé mániás ember, viszont rosszabb napjaimon én is megkívánom a barna folyadékot. Ügyesen kell szlalomoznom, hogy a mogorva emberek ne lökjenek meg és billentsék ki a papír poharakat a kezeim közül, ami aztán ruhámon landolna. Összehúzom szemöldököm amint egy újabb pasas halad belém oldalról nagy erővel s ha goromba lennék valószínűleg még utána is kiáltanék, tudatva vele nem tetszésem. Egyre ügyetlenebbül haladok a járdán, mivel az öltönyös fazon megbillentett, így elvesztve egyensúlyom csapódok neki másoknak, akik nagy erővel löknek el maguktól, mint valami flipper játékban.

Morogva zárom magam mögött a fehérre festett ajtót, próbálom lehűteni magam, nehogy felébresszem Eleanort, aki még az igazak álmát alussza a kanapémon, mostanra már elfoglalva egykori helyem. Ez a hihetetlen nőszemély mindig csinosan és kedvesen mutatkozik a kamerák előtt és az utcákon, ám ha látnák mostani helyzetét nem hinném, hogy el lennének tőle ragadtatva.

A barna hajú lánynak szánt kávét a konyhapultra teszem, az idő közben kiürült sajátomat pedig lazán a kukába hajítom, hogy a következő mozdulatomra hasam elégedetlenül felkorduljon. Teljes lustaságban kering a vér a testemben, ám szervezetem még ennek ellenére is kiköveteli belőlem a mozgást, csakhogy neki jó legyen. Igyekszem figyelmen kívül hagyni éhségem zavaró tényezőit, a feladat nem nyilvánul éppen valami könnyűnek.

Feladóan rogyok le az egyik székre, fejem az étkező asztalra hajtom, szemeim lehunyom a teljes kikapcsolás érdekében, úgy érzem magam mint valami idegtépően unalmas és érdektelen filmben a főszereplő karakter.

- Reggelt! - a hang elsőre is jókedvűen cseng fülemben, ennek ellenére tőlem csak egy morgásra telik. Nem nevezném magam túl jó kedvűnek tekintve, hogy nem aludtam valami fényesen, miközben Eleanor végtagjai az arcomba hulltak, teste elernyedten nehezedett enyémre, így még a szuszt is kipasszírozva belőlem, gondolhatjátok, nem kellemes erre ébredni, máskülönben aludtam volna még pár órát.

- Köszönöm a kávét! - hasít a csendbe mondata, ezzel kizökkentve gondolatmenetemből. Nyöszörgések közepette emelem fel fejem és támasztom meg a tenyerem tövében lévő puha részen. Biccentek válaszul, ajkaim között továbbra se szökik ki egy értelmes mondat esetleg szó sem.

-Figyelj csak Havana - mikor ujjait idegesen tördeli és tekintetét a padlóra szegezi nem várhatok semmi jót. Tekintetét még véletlenül sem akasztja össze enyéimmel, nehogy kitudjam olvasni szembogaraimból a kérésére való választ.- mielőtt tegnap eljöttem Louiséktól megígértem neki, hogy ma magammal viszlek hozzájuk.

Ezzel a kijelentéssel tulajdon képen betáblázta a napom, mivel nem hinném, hogy nem tartanának ott még jó pár óráig, valószínűleg jó esetben is csak este térhetek majd haza.

- Értem - adom tudtára a sokat nem mondó válaszom, ami számomra csak annyit jelent, hogy nem örülök neki, de nem is tiltakozok ellene. A srácokról olvasva tudom, nem kell tőlük félnem, mégis izgultam a velük való első találkozásomról. Eleanor nem sokat mesélt róluk, főként csak hőn szeretett barátjáról szokott nekem ábrándozni, ám a többi tag valódi személyisége számomra még ismeretlen. Nem tudom, mire számíthatok majd a találkozást illetően, azzal sem vagyok tisztában ők miként viszonyulnak hozzám. Valószínűleg ismernek, vagy legalábbis hallottak már a nevemről, sejtésem sincs a hozzám fűzött véleményükről, érzéseikről.

- Elég, ha dél fele elindulunk - ismerteti terveit, aprót bólintok, ezzel tudomására adva megértettem és felfogtam mondandóját. A fejemben még mindig megválaszolatlan és zűrös kérdések keringenek, amiket nincs elég bátorságom feltenni barna hajú lánynak, kinek szemei fürkészően járnak arcomon.

- Nem tudom, hogy érdekel e, vagy hogy jelent e neked egyáltalán valamit, de nagy rajongóid - kijelentésére értetlenül kapom rá eltorzult arckifejezéssel tündöklő orcám. Szemeimmel szinte lyukat vésnek övéibe, miközben válasz után kutakodok a bennem megfogalmazódott kérdésre. Vajon most csak szórakozott, vagy csak ismertette velem a valóságot?

- Ne nézz rám így! Tudom érdekesen hangzik, de szinte bálványoznak! - rázza meg fejét hitetlenül, amit meg is tudok érteni. Nem vagyok én annyira szép, hogy öt rendkívül fess srácnak ennyit jelentsek, ugyan olyan átlagos kinézetem van, mint más lányoknak.

- Már most félek - dörzsölöm meg kezeimmel fáradt arcom és felállok ülő helyzetemből. Felkuncog kijelentésemen, merem vélni, hogy számára szórakoztató a beálló helyzet s alig várja az ismerkedés néven ismert szituációkat, amik még számomra is rejtélyesen csengenek.

Kikullogok a szobámba, ahol magamra öltök egy stílusomat jelképező öltözéket ami kis mértékű eleganciát és kifinomultságot tükröz, nagy részben a divatot és egyediséget, ám a túlnyomó többség a saját ízlésem szüleménye. Hajam lófarokba fogom és megmosom fogaim, hogy lemossam róluk a kávé roncsoló hatását. Arcomra natúr sminket lehelek, ami az utcára való lépésem miatt szinte elhagyhatatlan, magamra fújom kedvenc D&G parfümöm, melynek illata édeskés és esztétikus.

- Hol tartasz? - kopog az ajtó túl oldaláról Eleanor.

- Éppen most végeztem - nyomom le a kilincset és lépek ki jól öltözött barátnőm mellé. Elhaladok mellette, hogy egy kiválasztott táskába behajigáljam a fontosabb irataim és tárgyaim, melyek nélkül ha el is indulnék biztos, hogy problémába ütköznék.

A langyos szellő lágyan cirógatja arcom sima bőrét, miközben nyugodt léptekkel haladunk a járdán, s én a mellettünk elhaladó boltok kirakatait kémlelem. Ugyan szemeim a kiállított tárgyakon pihennek, gondolataim teljesen más felé kalandoznak. Úgy érezem magam, mint egy elveszett lány, hiszen tulajdon képen azt sem tudom merre megyünk s még mennyit kell haladnunk a bizonyos célpontig. Elképzelni sem vagyok képes, hogy ugyan mi vár majd ott rám, a számomra idegen helyen. Nem ismerem a többieket, ennél fogva még csak elképzeléseim sincsenek afelől, ők milyen tulajdonságokkal rendelkeznek. Félek, valamelyikük teljesen el van szállva a hirtelen jött hírnév következtében, ám nem feltételezem ezeket előre, az nem lenne az én stílusom. Nem vagyok felkészülve az esetleges rossz szavakra, amik már most üldöznek tekintve, hogy igen gyenge a lelkem. Középiskolában kritikák ezrei csaptak szemen nap mint nap, erőszeretettel gúnyolódtak kinézetemen és esetlenségemen. Mi tagadás, kissé két bal kezes vagyok, ettől függetlenül ha művészetről van szó, a lelkem alkot. Tanulmányi pályafutásom során minden évben kitűnőként végeztem, ami sokaknak bökte a szemét és emiatt strébernek tituláltak. Szabadidőmben már akkorra kialakult munkámmal foglalkoztam főként, ugyanakkor rendszeresen jártam színházba, kiállításokra, emellett sok kedvenc programom akadt. Imádtam kiülni házunk cserepes tetejére, hogy esténként vizsgálhassam az univerzum által nyújtott gyönyörűen tündöklő égboltot, mely máig képes elkápráztatni, kétségtelenül ez az egyik leginkább szeretett látvány számomra.

Eleanor ajkát rágcsálva vizsgálta cipője orrát, tisztán látható volt, mennyire ideges, pedig nem értem miért. Szerintem nekem jobban kéne izgulnom, mint neki, hiszen őt köztudottan szeretik a fiúk, míg engem annál kevésbé. Megfordult fejemben, hogy fél az esetleg ismerkedés alatt kialakuló képeimről róluk, melyek retteg nem lesznek kedvesek, csakhogy ettől a legkevésbé sem kell félnie. Ha esetleg attól tartana, hogy nem lesz számomra szimpatikus Louis, azonban nekem elég látnom azt, hogy boldogok és igazán szeretik egymást. Amennyiben ezt észlelem semmi kétségem sem lesz afelől, hogy ők egymásnak lettek teremtve.

- Itt lennénk - torpan meg egy nagy ám mégis takaros ház előtt, melynek falai piszkosfehér színekben díszelegnek. Mintája egyszerű, csupán néhány ízlésesen kidomborodó tégla díszíti az épület oldalait. Középen egy hatalmas ablak szobroz, melynek kerete azonos színű a falakkal csakúgy, mint a többié. Bal oldalon egy garázs lejárója és kapuja rostokol. A kertet nem nyílik- különösebben innen- lehetőségem megtekinteni, mivel a kerítés falai magasan emelkednek, ezzel elrejtve a ház lakóinak kinti tevékenységeit az erre járók elől. Barátnőm előkeresve a kulcsot nyitja ki a vaskaput, mely enyhe nyikorgással tárul ki előttünk.  A döbbenet remélem nem látszik annyira arcomon, mint azt én elképzeltem, ugyanis a kert látványa teljesen letaglózott. A pázsit egészséges zöld színben pompázott, míg a teraszt körbeölelő bokrok kifogástalanul meg vannak nyírva. A bejárati ajtó díszesen magasodik a karzat mögött, melynek padlója szürkés kövekkel lett kirakva. Az egyik oldalt egy medencében csordogált a kristály tiszta víz, míg a ház balosán egy kisebb focipálya feküdt. Orromat csiklandozták a különféle virágok kellemes illatai, melyek elszórtan, de mégis esztétikusan gyökereztek a talajban.

Komótosan lépkedtünk fel a lépcsőkön, melyeken meg-meg koppant cipőm sarka. Felérve rálátást nyertem a kert szofisztikált kinézetére, megtekinthettem az eddig korláttal takart cserepes virágokat, melyek a formásan kovácsolt vasak mögött ácsorogtak.

Eleanor óvatosan felém pillantott, mintha csak beleegyezésre várna, majd mikor pillantásomból ki tudta szűrni ennek jeleit félénken megnyomta a csengőt, mely dallamosan közölte a ház lakóival érkezésünket, s nem sokkal később trappolások közepette nyitódott ki a bejárati ajtó. A göndör hajú srác felnézve fürtjei mögül megölelte barátnőmet s amint jobban szemügyre vett szemeiben a hitetlenség fényei csillogtak. Láthatóan lefagyott jelenlétem következtében, s a kialakult helyzet enyhítésének érdekében úgy érzetem nem ártana lépnem.

- Szia! A nevem Havana Rosalie! - nyújtom felé kedvesen jobbosom abban reménykedve, hogy feleszmél gondolataiból és ismerteti velem személyét, mivel nem éppen vagyok tisztában a neveikkel.

xx