~ Chapter I. ~ Diamonds ~

Kedves Olvasók!

Hihetetlenül fáradt vagyok, ennek ellenére addig küszködtem, míg össze nem hoztam az első fejezetet. Igaz, nem lett valami hosszú, ígérem ez nem lesz mindig így. Igyekszem hosszúra írni a részeket. Nincs sok energiám előszót írni. Jó olvasást!

xx

/Rihanna- Diamonds/

Visszafogni magad, amikor bánt valami, és nem hisztériázni, amikor fáj- ilyen a tökéletes nő. 
/Coco Chanel/

A kezeim között tartott Vogue legújabb száma kezdett unalmassá és kiszámíthatóvá válni a harmadik újra olvasás után. Fel-fel pillantva az írások közül az ablakon át kiválóan megtekinthető London utcái már nem voltak rejtélyjel és izgalommal teliek. Hátamat még a puha párnán keresztül is nyomta az ágy támlája, szemeim egészen hozzá szoktak a beszűrődő reggeli napfényhez. A mai nap a szó szoros értelmében még semmi hasznosat sem tevékenykedtem, hiszen ahhoz túlságosan fáradtnak és elernyedtnek éreztem magam. Nagyot sóhajtok, a divat magazint lazán az ágy végébe dobom, minek hatására a bézs színű paplan besüpped alatta. Felülök az ágy szélére s elnyúlva az éjjeli szekrényig kezem ügyébe kaparintom telefonom, ami ezúttal csalódást okoz, hiszen a naptár jegyzék semmilyen eseményt sem mutat az elkövetkezendő három napon belül. Óvatosan vissza teszem a helyére s álló helyzetbe tornázom magam, rövid időn belül- amit a pillanatnyi észhez térésem okozott- elindulok a fürdőszobába.
Karjaim kelletlenül lógnak a kád két oldalán, csakúgy, mint szőke, göndör tincseim. Szemeim előtt szemfedő ékeskedik, ezzel eredményezve, hogy telesen a hangoknak éljek. Harsányan szűrődik be az épület előtt heherészve elfutó gyerekek moraja, a türelmetlen sofőrök okozta dudaszók, a munkába igyekvő emberek sietős léptei. Mosolygok a gondolattól, hogy bizony ha nem lennék szabad napon én is közéjük tartoznék, tekintve csapnivaló időérzékem. Ímmel-ámmal kikászálódok a meleg vízből s magam köré tekerem királykék pompában díszelgő köntösöm. A dugót kihúzva leengedem a vizet, ezzel láthatóvá téve a krémszínű márványkád belsejét.

A hangulatom erősen kedvtelen tekintve, hogy nincs ami kedéllyel telítse lelkem. Kezdek kétségbe esni, hiszen semmi értelmes tevékenység sem ötlik fejembe. Muszáj vagyok magamban behatárolni a napomat, különben elfecsérelem ezt a szabad 24 órát az életemből, amiért valljuk be, kár lenne. Semmi program se jut szembe, olyan, ami hasznos és értelmes lenne, nem holmi ostobaság. Tehetetlenül markolok bele a kézmosó szélébe, fejem felszegezve tekintem meg pánikot tükröző arcom. Nem tudom mit kéne tennem tekintve, hogy sosem voltam még ilyen helyzetben. Mindig adódtak programok, amik lekötöttek és segítségükkel eltölthettem a napjaim, ám most az ég világon semmi tevékenységem vagy programom, esetleg feladatom sincsen.
Szélesre tárom hálószobám ablakát, hogy a kellemesen meleg levegő megcsapja arcom bőrét. Kilépek a terasz padlójára, a köves felülethez hozzátapad mezítelen talpam, ahogy elslattyogok a kerti pamlagig. Ellustulva vetem magam a nagy párnák közé, lábam felhúzom a puha , árnyékolt szivacsra s kényelmesen elhelyezkedem a kis területen. Látom, amint az emberek csatangolnak az utcákon, az autók elsuhannak a főút mentén. Nem itt éltem le a gyermek korom, sőt, alig pár éve költöztem ide, de London már a szívembe lopta magát Cambridge és Velence mellett.
A kertes házban önfeledt boldogságban tengtek a minden napjaink. Édesapám minden reggel elment dolgozni, én és a bátyám jó gyerekekhez méltóan mentünk iskolába, majd gyalogoltunk haza, míg édesanyám a háztartást vezette.
A medencében és környékén nyáron mindig jól elszórakoztunk Ryannel, míg szüleink grillen sütötték a vacsorát. Amíg mi egymást fröcsköltük, addig anyáék összebújva és mosolyogva figyelték széles mosolyunkat. A mai napig felnézek szüleim egymás iránt táplált szeretetükre és gondoskodásukra, kitartásukra, hűségükre. Nem volt olyan, hogy összevesztek volna, vagy cserben hagyták volna a másikat. Magamnak mindig ilyen kapcsolatot akartam, mint az övék. Zökkenőmentes és romantikus, hiszen ez áll közel a lelkemhez.
Édesanyám önfeledt boldogsággal mutogatta nekünk az esküvőjük napján készült képeket. Miközben mesélt, arcán levakarhatatlannak tűnő mosoly szélesedett.
A szép emlékek felidézése végett az én ajkaimra is mosoly kúszott. Szeretem a családom, ugyanis minden megadtak nekem, amit egy gyermek kívánhatott volna.
Csak sétálgatni a városban és vásárolgatni a világ legkimerítőbb és egyben legmegnyugtatóbb programja. Kikapcsolódtam, viszont mi tagadás a végére rendesen bele is fáradtam a cipekedésbe és a sok járkálásba. A könyökömtől a csuklómig szatyrok fityegtek mindkét kezemen. Volt közöttük minden: Armani, Louis Vuitton, Dior, Chanel, Gucci, D&G, Jimmy Choo, Versace, Valentino, Yves Saint Laurent, Swarovski, Christian Louboutin és még sok más. Mi tagadás, a divat az én világon, ám koránt sem vagyok olyan mániákus mint egyes emberek, csupán szeretem követni trendeket és variálni a ruhatáram. A gardróbom tulajdonképpen egy kisebb szoba. Egyik oldalt három sor ruhafogas feszül, az elsőn ruhák, másodikon felsők, harmadikon nadrágok lógnak. A mellette lévő oldalon négy ajtós szekrény, ezekben táskák sorakoznak. Egy másik falon cipős szekrények nyúlnak végig, az utolsón pedig egyéb kiegészítők díszelegnek.
Újonnan nyárra vásároltam mindenféle ruhaneműt, tekintve, hogy a tavasz utolsó napjait járjuk s a hőmérséklet már így is húsz fok fölé emelkedett délutánonként.
Leintek egy taxit, minek sofőrje kedvesen segít beszállni autójába, hogy aztán haza vigyen. Kifizetem a fuvart és belököm a társasház főajtaját, majd a lifttel felvitetem magam. Kínok közepette halászok elő a kulcsaim s szélesre tárom a lakás ajtaját. Ledobom a szatyrokat a kapaéra és zárok magam után. Mit se törődve újonnan szerzett ruháimról baktatok a konyhába, hogy végre ehessek valami ételt, ami megtölti korgó gyomrom. Amint kinyitom a hűtő ajtaját a nagy semmi kacsintgat vissza rám. Remek. Ha már arra jártam miért nem jutott eszembe bevásárolni? Tipikus.
Tűkön ülve várom, hogy kihozzák a gyros tálam, mikor megcsörren a telefonom. Kapkodva keresem a táskám, majd mikor végre előkerül kikeresem a telefonom.
- Igen? - veszem fel anélkül, hogy rá néznék a képernyőre.
- Szia! - csilingel barátnőm édes hangja, szemeim nagyobbra nyitom a boldogság és meglepődöttség egyvelege végett.
- Eleanor! - kiáltok bele vidámságtól túltengve - De jó, hogy hívtál!
- Ez nem sok jót sejtet - kuncog csipkelődésén - Mesélj!
- Voltam vásárolni és vettem egy néhány dolgot - harapdálom a számat, hogy húzva agyát még véletlenül se ejtsem ki a számomon, hogy mit.
- Tovább - utasít a kicsivel keményebb hangja. Nem szokott idegeskedni se kiabálni. Mindig nyugodt és kiegyensúlyozott lélek, amire bizony szüksége van a barátja mellett tekintve még a sajtót is, emellett Eleanor bolondos és vicces lány, akárcsak Louis.
- Mi lenne ha itt aludnál ma este? Régen szórakoztunk együtt - kerülöm a témát, ám tényleg vágyom a társaságára, hiszen neki tudom csak igazán kibeszélni a dolgaim és megosztani vele a gondolataim, mivel sokban hasonlít rám.
- Ez egy remek ötlet. Fél óra és ott vagyok!
- Úgy legyen - bízom lelkére és bontom a vonalat.
Összecsapom a tenyereim, mikor hallom, hogy megérkezett a napi ételszükségletem. Borravalóval fűszerezve veszem át a tálat, majd az étkezőben hamar bekebelezem a görög eredetű étkeket. A piszkos tányért a mosogatógépbe teszem és neki állok rendet rakni. A szatyrokat a gardrób szobámban lévő kanapéra hordom, hogy ne legyen útban.

~ Eleanor szemszöge ~

Mi olyan felfoghatatlan abban, hogy a legjobb barátnőm Havana? Attól még, hogy ők híresebbek nem jelenti azt, hogy ha ők nem ismernek valakit, akkor már biztos én sem. idegesítő logika. A fiúk szinte bálványozzák szőke barátnőm, minden álmuk, hogy találkozhassanak a híres modellel. Amint felajánlottam nekik ennek megszervezését kinevettek, mondván ne szórakozzak ezzel.
- Louis csak Havanához megyek! Nem teszek semmi rosszat és holnap reggel hazajövök - fogom kezeim közé szerelmem borostás arcát.
- Ezt a témát már megbeszéltük! - csattan fel és közelebb hajol. Nagy valószínűséggel az a célja, hogy zavarba hozzon közelségével és elfelejtsek "hazudni", ám az igazság maradandó.
- Mi lenne, ha azt mondom, hogy holnap magammal viszem hozzátok? - utolsó esélyem talán ez, s reménykedek, hogy nem tagadják meg és Havana is bele megy. Felsóhajt és megadóan megrázza a fejét, tudom, hogy visszavonul.
- Legyen - ad puszit arcomra és magához ölel.- Vigyázz magadra, Szerelmem!
- Ígérem - nyomok csókot ajkaira s elszakadok gyönyörű szemeitől.
Imádom Havana lakását, hiszen maga a megtestesült hangulat és divat egyvelege. Percekig csak ölelem, miután kitárja előttem az ajtót. Igaz. két napja találkoztunk utoljára, az még is sok idő.
- Mutasd mit vettél - ugrándozok, mint valami feldobódott kisgyerek, aki azt könyörgi anyukájától, hogy menjenek el a játszótérre.
Maga után húz a gardróbjáig s kitárja annak ajtaját. Szemeim megakadnak a szatyortömegen, ajkaim akaratom ellenére nyílnak el egymástól a döbbenet hatására. Hogy volt képes egy délután alatt ennyit vásárolni?
- Most csak szórakozol! Ez ugye photoshop? - mutatok a halom felé.
- El ne szórakozz! Ez már nem kéne, hogy meglepjen - mosolyog fehér fogsorával. Talán igaza van. Már rég hozzá kellett volna szoknom ehhez a mennyiséghez, ami vele jár.
Kíváncsian kukkantok bele az első szatyorba, majd a végén már nevetgélve pakoljuk új helyükre a göncöket. A végére rendesen el is fáradok, Bágyadtan roskadok a kanapéra, miután nagy' nehezen átvettem pizsamámat.
- Mit szólnál egy filmhez? - veti fel lelkesen a szőke loknis lány ötletét.
- Rendben - helyezkedek kényelembe.
Havana előkészített pattogatott kukoricát és üdítőt, majd jött az egész legnehezebb és legmeghatározóbb része a filmválasztás.
- És mit szólsz a Zöld Lámpáshoz? - pillant hátra válla felett.
- Inkább legyen A Skyfall. Még amúgy sem láttam - lett enyém a végső döntés.



xx